szakítás...

Hát nem kellek, hát legyen! Nehéz idáig eljutnia a szívnek és az agynak, hogy egyszerre tudja ezt érezni! Felfogni lehetetlen és főleg feladni, elengedni magát az érzést! Belül mar, tépdes, hogy majd csak meggondolja magát és majd csak én kellek neki még is csak! Valami zűr lehet a fejében, hogy eldobott, ellökött és majd idővel rájön, hogy még is csak én vagyok az igazi! Ezek az ember saját gondolatai és nem is gondol bele, hogy a másik ilyenkor mit érezhet, és hogyan gondolkodhat! És nem is érdekes, gondolja a lélek, majd csak visszakapom őt! Idő kell neki hiszen szeret és szerelmes volt még tegnap, ez nem lehet, hogy ma már nem érzi azt, amit tegnap! Hol rontottam el, mit tettem rosszul, mi a baj velem? Keresi a tudat a kérdésekre a választ! És egyre jobban húzz le az érzelem belül, olyan mintha meghalt volna valami, de mindig van egy kis fény, amibe lehet kapaszkodni! Lehet nyomozni, kutatni, keresni, úgy alakítani a dolgokat, hogy az ami nincs véletlenek, azok legyenek és csak láthassam vagy kövessem direkt, hiszen minek is? Mi játszik velem az agy vagy az érzelem? Miért ragaszkodom olyanhoz, akinek nem kellek? Na, majd megmutatom, hogy bomba leszek és sajnálhatja, hogy elhagyott! De, hogy tudott ilyen lenni, hiszen azt mondta szeret és szerelmes és csak én kellek neki? Hiszen éreztem, ahogyan megfogott, ahogyan akart és a szemeiben is a tűzet láttam és, hogy csak én létezem számára! Mi történt? Játék volt az egész és nincs is baj velem és most is agyam játszik velem egy csúf játékot, mint ő? Ebbe bele lehet örülni…. Akkor mi a valóság?....és mi a hazugság?..... (ancsajosno)