Kérni egyedül is kérhetünk.
Hogy ki, mihez fordul kérésével azt már neki, kell eldöntenie, Én személy szerint a gyertya lángjához, erejéhez, szelleméhez szoktam fordulni kérésemmel. Tisztelem és nagyra tartom a gyertya lángját és erejét, mert amilyen kicsi olyan nagy dolgokra képes, ha csak azt nézzük, hogy mekkora tűzet, tud kelteni, ha úgy gondolja!Számomra a gyertya a tisztaság, erő, energiát jelenti, és minden szertartásnál és jóslásnál alkalmazom és kérem a segítségét!
Valahol, már ezt a fajta kérést mágiának tartják, de Én úgy vélem, ha csak jót és pozitív kérést kérünk, akkor jóra tudjuk használni, és ami nagyon fontos, hogy hitet ad számunkra!
Megosztom veletek, ahogyan Én szoktam kérni, igaz írhatnám ezt is valahol bevonzásnak, kinek mit jelent!
Kell hozzá egy gyertya, ami az első kérésnél új kell, hogy legyen, és ami nagyon fontos, hogy meg kell tisztítani mindenféle más energiáktól. Ehhez a lépeshez olajat használunk (mindig, mindent gyertyát olajjal tisztítok meg), mégpedig a Föld felé húzva ki az energiákat belőle, és utána füstölővel hétszer körözve fejezem be a gyertya tisztítását.
Amikor ezzel megvagyok, vagy nevet, vagy a kérésnek megfelelően jeleket vések a gyertyában, amelyek segítik erősíteni azt a kérést, amit szeretnék mély alázattal kérni!
Minden kérésnek megvan a gyertyája, hogy milyen színűnek kell, hogy legyen, és melyiket érdemes alkalmazni erre a célra. Én kétféleképpen szoktam javasolni a gyertyát. Ha nincs konkrét kérés, csak szeretné jobbá és szebbé tenni az életét az illető, akkor azt javasolom, hogy horoszkópja alapján válasszon magának gyertyát:
PIROS – erő, egészség, életkedv, testi szerelem
VILÁGOSKÉK – higgadtság, megértés, türelem, egészség
SÖTÉTKÉK – indulatosság, depresszió, változékonyság
ZÖLD – pénzügyek, termékenység, szerencse
ARANY és SÁRGA – vonzerő, csábítás, báj, önbizalom
RÓZSASZÍN – becsület, szerelem, erkölcs
FEKETE – gonoszság, veszteség, viszály, fejetlenség
BÍBOR – feszültség, becsvágy, üzleti előmenetel, erő
EZÜST és SZÜRKE – felbontás, semlegesség, holtpont
NARANCS – bátorítás, alkalmazkodás, ösztönzés, vonzás
ZÖLDESSÁRGA – betegség, gyávaság, harag, féltékenység
Ezek alapján ki lehet választani magunkra, hogy valójában mire is van szükségünk, és milyen természetű kérést szeretnénk végrehajtani!
Ha meg van a megfelelő gyertya és meg van tisztítva, jöhet a gyertyagyújtás, mikor is a gyertya szelleméhez fordulunk, hogy segítsen minket az erejével és tisztaságával!
SZELLEM! ARRA KÉREM A MINDENSÉGET,
KÜLDJE EL NEKEM A TISZTA ERŐKET,
AMELYEK SEGÍTSÉGÉVEL HASZNÁLOM A POZITÍV ENERGIÁKAT!
Általában azt tanácsolom az ügyfeleimnek, hogy 7 percig égessék a gyertyát, és ez idő alatt pozitív hozzáállással, pozitívan gondolkodva és jól megfogalmazott, nem nagy és eltúlzott kéréseket kérjenek!