Szerelmi kötés-

Submit to FacebookSubmit to Twitter
Szerelmi kötésÉn csak a tapasztalataimat tudom megosztani ezzel a témával és nézeteimet és hitemet talán!
Gondolom mindenkinek megvan az egyéni véleménye legyen az bármi is tiszteletben kell tartani azokat.
Én sokáig nem csináltam a kötést, pedig akkor már rég jósoltam és tudtam hogyan, miként kell azt elvégezni, de még is valami visszatartott, és ugyanúgy az átok levevéstől is. Na de talán majd ez egy másik írás lesz!
Míg egyszer egy nagyon jó ismerősöm kétségbeesve keresett fel és beszélgetés közben megkérdezte, hogy megcsinálnám-e számára, mert úgy érzi már semmi reménye nincs csak ez, hogy a szeretett férfiját visszakapja. Hiába is mondtam neki bármit, hogy még nincs semmi elveszve a lapok szerint, de Ő már csak ebben az egyben tudott hinni, érdekes nem? És itt jön a hit és az ember!
Tudtam, hogy ha nem csinálom meg két lehetősége van. Vagy elmegy máshoz aki megteszi és itt nem a máson van a lényeg, hanem Ő bennem már nagyon régóta bízott, és mi van akkor, ha valaki olyanhoz megy, mert ez is sajnos a mai világban fenn állhat, aki csak a pénzre megy! A másik, hogy nem csináltat semmit és tényleg elveszti a férfit, de mondjuk nem a kötés hiánya miatt, hanem mert Ő saját maga elvesztett minden reményt és nem úgy fog viselkedni és cselekedni, hogy visszakaphassa, hanem sőt ellenkezőleg.
Egy héten belül megcsináltuk a kötést vagy is a szertartást, és elmondtam neki is, hogy lehet, hogy sikerül lehet, hogy nem, innentől minden rajta függ, hogy cselekszik-e úgy, hogy a helyzet megváltozzon, mert, ha csak otthon ül és vár, akkor nagyon kevés esély van arra, hogy beteljesüljön a kérése.
Vagy is: itt nálam kapott egy energiát ahhoz a kötéssel és egy hitet és reményt, hogy Ő saját magában elindítson egy változást a segítségemmel, hogy változtatni tudjon a dolgokon! Minden belőlünk indul ki és érkezik vissza! A hit nagy erőt tud adni bármihez, akár, hogy életben maradjunk, akkor egy szerelmi kötésben való hit? Gondolkodjunk csak!
Neki sikerült, mert akart és hitt és reménykedett és betartotta azt, amire kértem, de hazudnék, ha azt írnám, hogy mindenkinek sikerült, volt olyan, aki félúton feladta, mert azt is tudni kell a kötésről, hogy nem ripsz-ropsz működik, hisz maga a szertartás is majdnem egy hétig tart. Ma már elmondhatom, hogy a visszajelzéséből tudom, hogy neki sikerült és azt is tudom, hogy ő az aki meg is tett mindent, hogy így legyen és meg is fog tenni mindent, hogy így maradjon!
De, arra a kérdésre, hogy van-e 100%-os kötés és, hogy biztosan működik-e nem adnék olyan választ, hogy van! És, miért nem? Mert, igen van az univerzum, vannak az erők és van a hit és van maga az ember és a kötéshez fontos mindegyik!
Én csak azt tudom, hogy én mit vagyok képes adni az ügyfelemnek, amivel elősegíthetem azt, hogy dolgai sikerüljenek és nagyjából azt is, hogy ő mire képes annak érdekében de, hogy közte mit ronthat el az már rajta múlik!
 

A szerelmi kötés egy szeánsz, amit személyesen kell végigcsinálni az ügyféllel!

Hisz ez róla szól, és nem hiszem, hogy ha nincs ott megkapná azt amire épp szüksége van ahhoz, hogy tisztába jöjjön a dolgaival. Előtte meg természetesen a jósolni szoktam, mivel ott nézhetem meg, hogy hogyan áll az a személy és a másik is akire a kötést kérik. A szeánsz olyan fél óra óra körülbelül ez attól függ, hogy a vizuális utaztatás során mennyi idő szükséges ahhoz, hogy ügyfelem lássa, érezze mind azt, ami abban a személyben van, akire a kötést kéri. A szeánszhoz együtt készülünk elő az ügyfelemmel és minden kelléket megtisztítok, majd jöhet az aminek jönnie kell! Ilyenkor minden egyes szeánszkor meghívom azokat az erőket és szellemeket, akik segítenek és támogatják jelenlétükkel, és míg tart addig jelen vannak, majd visszaküldöm őket.

Nagyon nehéz elmagyarázni ezeket a dolgokat olyan embereknek akik nem ebben élnek, nem használják ezeket az erőket, energiákat. A kötés alkalmával még is megtapasztalhatják ezek működését személyesen!
 

Bejelentkezés: Ancsa Jósnőhöz - a lap alján látható telefonszámon!