|
ErCi |
 |
 |
 |
|||
Kedves Olvasók! Tegnapi bemutatkozásom után, ma két természetről szóló versemmel kívánok Mindenkinek gyönyörű vasárnap délutánt! ERDEI SÉTA Távolban látszik a Mátra csúcsa, Bandukolva mászok fel a csúcsra. Köröttem ezernyi bogár ciripel, Kéklő égen madarak hada csivitel A levegő áll fülledten, mozdulatlan, Nap sugara égetőn tűz, szakadatlan. Lombokon a szél nem vágtat, Esőre a táj, még sokáig várhat. Bárányfelhők kúsznak az égen, Őzek fürödnek hűs patak vizében. Szarvas bandukol sűrű bokron át, Büszkén hordja hatágú koronáját. Muflonok is ballagnak a vízre, Csíkos vadmalacok a gomba ízre. Hatalmas kövön fürgegyík delel, Szarvas bőgésére őz sután felel. Közöttük ugrálnak selymes őzikék, Sziklafal ezer év emlékét őrzi rég. Aprópók siklik víz csillogó tükrén, Mellette kúszik szelíden a napfény. Fénylő kövek bújnak a víztükör alján, Patak oldalában hajladozik a páfrány. Kispatakot bokor ága óvja, takarja, Ruhája most dús, zöld, rozsdabarna. Hegyek orma az égre, magasba tör, Engem magányom kínja gyötör. Sziklák között zúg, fut a patak, Erdő mélyén bús lelkem szabad. (VoErC) MAGASLESEN Szállnak a lepkék, zöldell a rét, A fűben ugrándoznak az őzikék. Előttem egy idő verte, egyenes, Fából ácsolt, hatalmas magasles. Létrafokán lassan, tétován haladok, Remélve, hogy zajt most nem csapok. A padon apró bogarak mozgó hada, Lentről áramlik a tarka virágok illata. Dongó döngicsél, száll a rés felé, Madarak repülnek az égre, felfelé. Fészekben egy kakukk dala szólal, Pintyőke trillázó éneke a szólam. Élvezem a csendet, a nap fényét, Csodálom a táj tiszta szépségét. Természet, nyugalom, s béke, Csak az ég dörgése szakítja félbe. Szürke égbolton szállnak vadludak, Lentről szamárkóró mutatja az utat. Távolról harangvirág bólogat kéken, Fű és eső illata száll fenn, a légben. Jön a szürke felhő, az ég dörög, Szakadék búvik a hegyek között. Fecskék repülnek, bogárra vadásznak, Tarka madarak fellegekkel szállnak. A lesről keresem, kutatom a szépet, Eső fátyolán száll, az ezerarcú Élet. Magas fák lombjukkal bólogatnak, Zümmög sok bogár, majd elhallgat. Az égen hirtelen villámok cikáznak, Friss levegőt hozva a vadvirágnak. Hajladozó csipkebokor rózsadíszében, Fácánok fürödnek a patak vizében. Fajdkakas dürrög, udvarol a tyúknak, Hegyek orma fölött, fellegek kúsznak. Kuckómról az eső minden port lever, Pacsirta énekére a cinke vígan felel. Fák árnyékában, muflonok pihennek, Vadgerlék az ágon, vígan nevetnek. Vadmalacot az öreg kan morogva hívja, Engem hazavezet a szivárvány hídja. (VoErC)
|
|||||
 |
 |
 |
| Hozzászólások | 0 | Találatok: 179 |
|
|
|
|||
Szeretettel köszöntök Mindenkit! Erzsébet Cecilia vagyok, a Mátra alján egy kis faluban lakom. Özvegy, 53 éves nő, aki 28 év házasság alatt öt gyemeknek adott életet. Egyet 8 évesen eltemettem, a többiek mára felnőtt önálló egyéniségek. Életem során (mint mindenki más) nagyon sokat dolgoztam, munkahelyen, otthon, jószágokat tartottam (tehén, kecske, birka, malac, lábas jószágok,....), neveltem a gyermekeket, elláttam a férjemet. Közben iskolákba jártam, szakmákat tanultam,... olvastam, igyekeztem szinten tartani magam. Az életem során nagyon sok szeretetet adtam, de arra "nem jutott idő", hogy szeretetet is kapjak attól a férfitól, akihez tartoztam, akinek gyermekeit neveltem. Halálával egy hatalmas űr maradt bennem a szeretetéhség űre. Talán ennek is betudható, hogy hibáztam, elfogadtam egy olyan férfi közeledését, akitől csak megalázást, bántást kaptam. Eltartottam, majd mikor már nem bírtam, leamortizált engem és a környezetem, elment, és azzal köszönt el: "sohasem szerettelek, csak jó helyem volt Nálad". Az aljasságai ellenére Őt is tiszta szívből szerettem, és utánna is maradt egy jó adag, maró fájdalom. Anyukám egyszer azt mondta: " A Stupiék vénasszony megrontott minket, azért nincs olyan férfi, aki tisztességgel mellettünk állna, szeretne. Nos mint nyilas jegy szülötte nagyon fogékony vagyok az ezotériára, nem tudom, mit gondoljak erről. Már csak azért sem, mert ahol most lakom (saját építés, de nem az Én, hanem a néha anyósom elképzelése alapján) egy öreg ház helyére épült, állítólag egy "boszorkányé" volt a régi, aki halála előtt rosszat kívánt az ide költözőknek. Azt viszont tudom, és tapasztalom, hogy az életemben felém irányuló szeretet nincs egy férfi részéről, de nem adom fel! A dolgaim sem úgy alakulnak, ahogy szeretném. Gondolok itt arra, hogy 53 évesen, leszázalékoltan (gerinc protézis) munkahelyem nincs, nem vesznek fel sehová. Vagyis, amióta itt lakom, semmi nem sikerül. A ház eladása sem. Ez inspirált arra, hogy "kiírjam" magamból a fájdalmam, csalódásom, vágyam,.... mindent, ami bennem volt, van. Elkezdtem verseket írni. A szenvedésemről, életemről, vágyaimról, érzéseimről,... és nem utolsó sorban a természetről. S mivel ma sincs társam (mert aki Nekem nem kell valami miatt (alkohol, linkség,..) az ugyan ragaszkodna hozzám, akit viszont Én szeretnék, az valamilyen ok miatt eltűnik mellőlem), így az összes érzelmem a verseimben találhatók. Ahogy az időm engedni fogja, publikálom a verseimet. Talán ezzel szerezhetek némi örömet azoknak akik szeretik a verseket, vagy szerelmesek, vagy csak a vágyaikat nem tudják megfogalmazni. Talán találnak közötte megfelelőt a saját érzéseikre. Aki viszont úgy szereti a természetet, az erdőt, mint Én, annk talán azok a típusú verseim fognak tetszeni. Első versem akkor írtam, mikor a volt élettársam elment. Íme: Egy őszinte szerelem emlékére Ülök a csendben, hallom a hangodat, A tükörbe nézek, de nem látom arcomat. Durva szavak, csak ennyi, ami maradt, Egy keserű emlék, pár múló pillanat.
Szememből lehullik egy-egy apró könnycsepp, Tudom, hogy nélküled minden sokkal könnyebb! De belül, szívemet széttépte a bánat, Még sincs egy jajszó, mely elhagyja a számat.
Te elmentél, nekem senki sem maradt, Hagytad, hogy átmarják szívemet a durva szavak. Itt hagytál más nőért, fájó szívvel, árván, Nem érdekelt, milyen kín az, ami vár rám.
Te nem láttad mit is éltem át, (VoErC) A második versem a gyermekkorom emléke: Ha újra kezdhetném….
Ha sikerülne, az időben visszamennék,
Gyermekkoromba, mi ma már csak emlék.
Újra kezdeném megélni az egészet,
Megragadni, el nem engedni minden szépet.
Még azelőttre, mikor nem volt gondom,
Mikor szárnyaimat épp hogy kibontom.
Amikor nagymamám szívből mosolyog rám,
Büszkén mondja, Ő az Én kis unokám.
Hallani újra szavát, ha valamit elrontottam,
Tudni jót akar, szeretettel, megfontoltan.
Aki egyetlen unokáját a jóra nevelte,
Hisz a csepp lányt más úgyse szerette.
Apámnak, anyámnak nehéz volt az élet,
Fölöslegesnek tartották a gyermeki létet.
Idejük az alkohol naponta elrabolta,
Ugyan már, a gyerekre neki legyen gondja?
Kedves öcsémet, ki utánam született,
Ború, szomorúság, kegyetlenség övezett.
Ki tőlem haló porában a Gábor nevet kapta,
Sosem tudhatta meg, milyen Isten meleg napja.
Nagymamám, nagypapám, ki szívből szeretett,
Ők mutatták meg, mi az igazi szeretet.
Ők adták nekem az EMBERI létem,
Nélkülük életem s éveim nem reméltem.
Boldogságot, gyermekkort nekem Ők adtak,
Tiszta, igaz utat nekem Ők mutattak.
Szeretetre, jóra nevelgették lelkem,
Őszinte emberré ők formáltak Engem.
Hálával gondolok minden nap reájuk,
Legyen nyugodt, békés most az álmuk.
Isten áldása legyen velük fenn az égben,
Végső nyugalmuk leljék meg az öröklétben!
(VoErC)
Nagyon szép estét, jó olvasást kívánok Mindenkinek!
|
|||||
|
|
|
| Hozzászólások | 1 | Találatok: 164 |
))
