Energia törvények

Submit to FacebookSubmit to Twitter

Energia törvények

A boldogság törvénye

Semmi nem teszi az embert igazán boldoggá, amit kívülről megszerezhet. A boldogságot nem lehet birtokolni. Mindaddig, amíg kívül keresem a szerencsémet, a boldogságomat, keresésem eredménytelen marad. A boldogságot csak magamban találhatom meg, ha feltétel nélkül igent mondok az életre, s elfogadom olyannak, amilyen. Valahányszor szenvedek, az azt jelenti, hogy valamiképpen nem fogadtam el az életet, és ezen kizárólag én tudok változtatni. Ha a szerencsémet, boldogságomat nem teszem külső körülményektől függővé, akkor minden helyzetben boldog lehetek.

Csakhogy már igen korán hozzászokunk ahhoz, hogy boldogságunkat valamilyen külső körülménytől tegyük függővé. A kisgyerek azt hiszi: „Ha majd az óvodába mehetek, és mindennap együtt lehetek más gyerekekkel, akkor leszek boldog.” Amikor pedig mindez megtörténik, azt mondja: „Ha majd nagy leszek, és iskolába mehetek, akkor leszek boldog.” Néhány év múlva pedig a következőket mondja: „Ha már befejeztem az iskolát, akkor leszek boldog.” És ez így megy tovább, mígnem a „kisgyerek” hirtelen öreg lesz - és még mindig nem boldog. Míg arra várt, hogy boldog legyen, az élet elrohant mellette.

Ha azonban önfeltétel nélkül igent mond az életre, és elfogadja olyannak, amilyen, már ebben a pillanatban boldog lehet! Ez nem azt jelenti, hogy olyannak is kell maradnia, hiszen minden pillanatban lehetősége van arra, hogy életét megváltoztassa. Ne tegye boldogságát valamely cél elérésétől függővé! Boldognak lenni valójában azt jelenti, hogy önmagammal és az élettel harmóniában vagyok, helyemet minden pillanatban optimálisan töltöm be. Így fűzöm egyik beteljesült pillanatot a másikhoz - és teljes életet élve boldog vagyok.

 

A köszönet törvénye

Az igaz hála és köszönet minden nehézségen átsegít az életben. Adjon hálát teljes szívéből valamiért, amije még nincsen, úgy, mintha már megvolna - és meg fogja kapni! A szüntelen hála és köszönet aktivizálja a hitet, amely hegyeket mozgat.

Mennyi minden van az életünkben, amely tökéletesen rendben van, és figyelemre sem méltatjuk, mert mindig csak arra a kevésre figyelünk, amely éppen nincs egészen rendben. Lehet, hogy épp ebben a pillanatban változik, és már csak kis idő kell hozzá, hogy tökéletes legyen. Talán nem is volna jó, ha bekövetkezne, s egy szeretetteljes sors éppen hogy megóv tudatlanságom következményeitől.

Amint szívemet hála tölti el életem minden körülményéért, eseményéért, az univerzum legmagasabb rendű ereje működni kezd rajtam keresztül, mert a hálás és szeretetteljes szív a legtisztább csatorna az egyetlen erő számára, amit mi Istennek nevezünk. Mindaz, ami így történik az életemben, Istennek legtisztább akarata, és a legjobb, ami ve­lem történhet. Ezért vagyok hálás.

A kegyelem törvénye

A kegyelem az isteni szellem, amely az emberen keresztül fejti ki hatását, biztonságosan vezeti őt, és átalakítja, mihelyt erre kéri. Mihelyt kérem ezt a vezetést, kérésemnek megfelelően meg is kapom. A kegyelem törvénye úgy működik, hogy az ember minden pillanatban kiléphet a tudatlanságból a felismerés fényébe, és magához veheti szellemi örökségét, a tökéletességet.

Kegyelem, hogy imádkozhatom, és imádságom mindig meghallgatásra talál, ha engedem, hogy beteljesüljön. Az is kegyelem, hogy a legnagyobb szükségben Isten engedi, hogy KRISZTUS (megvilágosodott tudat) Újra meg újra inkarnálódjék. Kegye­lem az is, hogy Isten mindent átfogó szeretetében mindig és mindenütt részesülhetünk, valahányszor hozzá fordulunk, és megnyitjuk magunkat.

Kegyelemben élni annyit jelent, mint nyitottnak és befogadónak lenni. Ez nem jelent elfordulást a világtól, hanem a világot az isteni szellemmel világosítja meg. Az ember önmagától semmire sem képes, az emberben lakozó Isten azonban mindenre.

Néhányan úgy vélik, hogy a kegyelem ellentmondásban áll a végzet törvényével, mely szerint mindenkinek meg kell tapasztalnia a maga okozta dolgoknak a következményét is. Ez a törvény abszolút érvényű, a kegyelem azonban a választás szabadságát kínálja az embernek: a felismerés királyi útján kíván-e haladni, vagy a betegség és szenvedés jól ismert útján. Végül mindkét út az egység belátásához vezet, és az ember készen áll a kegyelemre.

Az újjászületés törvénye

Minthogy a fizikai test túlságosan rövid élettartamú ahhoz, hogy létfeladatunkat el tudjuk végezni, és Igaz Valónk tökéletességét a legtökéletesebben kifejezésre tudjuk juttatni, ezért mindaddig újabb és újabb lehetőséget kapunk, míg létfeladatunkat el nem végeztük. Mindig újabb és újabb testet öltünk magunkra, s ez a test olyan, mint az iskolai egyenruha. Amit mi életnek nevezünk, az ugyanis valójában az „élet iskolájának" csupán egyetlen napja. Ahogy az iskolában újabb és újabb leckét kell megtanulnunk, az életben is pontosan azt a leckét osztja ki ránk „osztályfőnökünk", dr. Mindennap, amit még nem tanultunk meg, és a mi tudati állapotunknak megfelel. Így lehetőségünk nyílik arra, hogy újabb és újabb felismerésekre tegyünk szert, amivel biztonságosabban tehetjük meg a következő lépést, mígnem egy szép napon készek vagyunk és képesek vagyunk az utolsó lépés megtételére ahhoz, hogy tökéletessé váljunk.

Két „iskolai nap" között „hazamegyünk", és elvégezzük a „házi feladatunkat", azaz betakarítjuk egy élet termését, kiértékeljük, és felkészülünk a következő „iskolai napra", miközben erőt gyűjtünk, és újabb képességekre teszünk szert, melyekre majd a következő élet során szükségünk lesz. S amikor eljön az ideje, fogjuk a „sorshátizsákunkat", és neki­vágunk, hogy megkezdjük az újabb „iskolai napot".

Mindaddig, amíg önakaratból cselekszünk, újabb és újabb okokat idézünk elő, s bár a pozitív okok pozitív következményekkel járnak, a negatívok negatívval, mindenképpen inkarnálódnunk kell, hogy az adott következménnyel szembesüljünk. Mihelyt feladjuk önakaratunkat, és engedjük, hogy beleolvadjon a teremtésakaratba, eloldozzuk magunkat az újjászületések körforgásától, és szabadok vagyunk. Igazán szabaddá azonban csak akkor válunk, amikor a hetedik születést is megértük.

A sors, a végzet törvénye

Az ember szabadon választhat, cselekedeteinek következményeivel szembesülnie kell. Ezt a végzet törvénye rója ki rá, vagy az ok és okozat törvénye, amely végzetként jelentkezik. A végzet nem átláthatatlan isteni döntés, sem pedig vakvéletlen, hanem egyszerű és igazságos törvény, amely így hangzik: „Mindenki azt kapja, amit előidézett. Sem többet, sem kevesebbet és nem is mást." A sorssal való szembesülés, a vele való elmélyült foglalkozás végül elvezet az egyetlen erőhöz, amit mi Istennek nevezünk.

Az ember teremtője, hordozója és túlélője saját sorsának. Minden egyes gondolat, érzés, szó és minden cselekedet ok, amelynek okozata van, és minden okozat minőségben és mennyiségben töké­letesen megfelel az oknak. Így hát nincsen sem véletlen, sem jutalom vagy akár büntetés, hanem kizárólag csak ok és okozat. A végzet döntéseink következményeinek summája. Cselekedetem következményei elől nem menekülhetek.

A végzet törvénye arra kényszeríti az embert, hogy tudatosan teljes felelősséget vállaljon életéért, valamint gondoskodik róla, hogy mindaddig szembesüljön cselekedeteinek következményeivel, míg a saját maga által okozott problémákat fel nem oldja, és ezáltal szabaddá nem teszi magát. A végzet törvénye tehát akkor avatkozik be, amikor a teremtésben az ember maga nem tudja megteremteni a harmóniát.

A törvény nem dönt, csak kimondja: „Ha ezt teszed, ez történik, ha azt teszed, az történik. Te vagy a teremtő, te döntesz."

Mindenki tehát azt kapja, amit okozott. És valahányszor kap valamit, azt maga okozta, függetlenül attól, hogy ki közvetített. A másik ember csupán a végzet követe.

Aki ma elvet egy gondolatot, az holnap cselekedetet arat, holnapután szokást, általa pedig a jellemet, végül pedig a sorsát, a végzetét. Ám a szabad választás a miénk, mi határozzuk meg, mit akarunk teremteni.

A végzet törvénye csupán szembesít bennünket cselekedetünk következményeivel, és az egyén szabadságát semmiben nem korlátozza. Mindenki szabadon döntheti el, mit akar vetni, ám aratni azt lesz kénytelen, amit elvetett. Ha alaposabban szemügyre vesszük, akkor az, amit az emberek végzetnek hívnak, nem más, mint teremtés. A mód, ahogyan a végzet megmutatkozik, elárulja, hogy okozója miként gondolkodott, érzett és cselekedett. A rezonancia törvényének értelmében minden gondolat vele azonos energiákat vonz, és ekként erősíti meg önmagát, akár pozitív, akár negatív dolgokról van szó.

A végzet törvénye folyvást azzal szembesít bennünket, hogy ezen a világon minden az ok és okozat elvén működik: „Ki mint vet, úgy arat, s amit aratunk, azt el is kellett vetnünk." Ezzel a végzet törvénye voltaképpen a harmónia törvényének egyik aspektusa, mely törvény arról gondoskodik, hogy minden pólus megtalálja ellenpólusát, és ezzel semlegesíti önmagát. Örömeink és szenvedéseink mértéke pontosan megfelel az általunk előidézett okok mértékének.

Az ok és okozat törvénye

A világon minden az ok és okozat elve szerint működik. Minden teremtés okozat, amely mögött egy teremtő áll, akinek az akarata a teremtettben megvalósul. Ahol teremtés van, ott teremtőnek is lenni kell, hiszen a törvény így szól: „Semmiből nem lesz semmi.

Az, ami volt, mindig összefügg azzal, ami lesz. A történések az ok és okozat törvényén alapulnak. Amit mi véletlennek nevezünk, az nem más, mint valamely rejtett ismeretlen ok kifejeződése. Soha semmi nem történik ok nélkül. Amit akarunk, azt természetesen meg tudjuk tenni, vagy éppen nem tudjuk megtenni, de nem tudjuk „akarni, amit akarunk", ugyanis akarásunknak is van oka, amely a környezeti hatások, vélemények, tapasztalatok és körülmények következménye, melyek mindegyikének külön-külön megvan a maga oka. Ám életünk minden pillanatában lehetőségünk van arra, hogy ezt a láncot megszakítsuk, egy következményt megváltoztassunk vagy új okot teremtsünk. Ám e törvény alól nincs kivétel, és semmi nem történhet e törvény ellenében.

Maga a törvény nem dönthet arról, hogy mit valósít meg és mit nem, csupán azt mondja ki: ha egy teremtő ekképpen cselekszik, akkor ez történik, ha azt teszi, akkor az történik. A törvény tehát hű szolgája a teremtőnek, és minden következmény mind minőségben, mind mennyiségben mindig pontosan megfelel az oknak.

Ekképpen tehát nincsen véletlen sem, mert hiszen minden az ok és okozat törvényének engedelmeskedik. Csak addig beszélünk véletlenről és szerencséről, amíg fel nem ismerjük az összefüggéseket. A minden létező mögött rejlő ősok, az a teremtő őserő az egyetlen erő, amit mi Istennek nevezünk.

A teremtés addig marad fenn, míg az utolsó ősok hatása is elmúlik.

Az ok és okozat törvényének hatását akkor érezzük legelevenebben, amikor ez az ember számára végzetként jelentkezik.

Az áldás törvénye

A világba küldött áldás a gondolatenergia legtisztább és legfinomabb formája, és az univerzum leghatalmasabb erejét, az isteni szeretetet mozgósítja. A szeretetnek ez a kimeríthetetlen ereje itt van körülöttünk, és csak arra vár, hogy egy teremtő mozgásba hozza. Az áldás törvénye a következő:

·    Amit tiszta szívemből megáldok, az abban a pillanatban áldott is lesz. Az áldás hatalma azonnal megkezdi áldásos tevékenységét.

·    Amit tiszta szívemből megáldok, az áldásként száll vissza rám. Ha megáldok egy „ellenséget", egy barátot nyerek vele.

Megáldani annyit jelent, hogy egy személy vagy egy helyzet számára Isten kegyelmét kérni; valamely személy vagy helyzet számára jót kívánni. Megáldani ugyanakkor azt is jelenti, hogy nem a külső jelenségekre figyelünk, hanem a jót látjuk meg, s ezáltal életre is keltjük. Isten a következő szavakkal hívta fel Ábrahám figyelmét az áldás hatalmára: ,,...és megáldalak téged... és áldás leszesz" (Teremtés 12,2). Hogy milyen formában kérjük az áldást, annak nincs jelentősége: kérhetem szóban, kérhetem gondolatban vagy akár érzés formájában.

A legfontosabb, hogy tiszta szívből kívánjam. Hagyhatom, hogy az áldás csak úgy megtörténjen, de el is képzelhetem, amint fény vagy sugár formájában alászáll.

Megáldhatok minden létezőt. Mostantól kezdve tehát minden embert, akivel találkozom, megáldhatnék, és ekképpen áldás lehetnék mindenki számára. Akár nyomban hozzá is foghatok, éspedig azzal kezdve a sort, akit a legkevésbé szeretek.

De nemcsak embereket, hanem minden tárgyat, sőt minden helyzetet is megáldhatok. Megáldhatom a testem is. Ha valamelyik testrészem gondot okoz nekem, akkor megáldom ezt a részt vagy szervet, de soha nem, a betegséget. Megáldhatom a hivatásomat, a házamat, különösen pedig a családomat. De megáldhatom az autómat vagy az utolsó filléremet is. Megáldhatok barátot és ellenséget, várost és vidéket, mindazt, ami életemet betölti, s ekképpen minden áldás lesz számomra.

Akár Istent is megáldhatom, azaz Igaz Valómat, ekképpen Isten örökös áldás lesz számomra. Ettől kezdve áldott életet élhetek, és áldás leszek minden és mindenki számára, akivel csak találkozom.

Felismerhetem, hogy soha nem hagytuk el a Paradicsomot. Az igaz tudat lehetővé teszi számomra, hogy a „mennyországban" éljek itt és most.

Az imagináció törvénye

Minden képszerű elgondolásunk arra törekszik, hogy megvalósuljon. Ha eközben a hittel szemben fellép az akarat, mindig a hit győz. A képszerű elgondolások esetében minden erőszakos igyekezet az ellenkező hatást éri el.

Minden ember képes arra, hogy elgondolásait képszerűen jelenítse meg. Egy gyermek a hallottakat vagy a látottakat csakis képszerűen tudja megjeleníteni. Minden jó építész először lelki szemei előtt látja a kész házat, mielőtt még papírra vetné az első vonalakat. Némelyek azonban hagyták ezt a természetes velünk született képességet „elaludni", mert már csak álmukban használják, de bármely pillanatban újra lehet ébreszteni.

A kép a tudatalatti és a lélek nyelve. A kívánt végeredményt képszerűen teljes részletességében ajánlatos kidolgozni, színesen és az eredeti környezetben kell elképzelni, majd egyre pontosítani, egyre aprólékosabban kidolgozni. A kép természetesen akár film is lehet.

 

A belső képek életünk nagy részét meghatározzák. Ha egy bizonyos képet vagy elképzelést nem tudatosan hívunk elő tudatunkba, akkor a tudatalatti a belső raktárt, a „belső képtárat" veszi elő, és ezeket a képeket valósítja meg. Ezért ajánlatos a kívánt végeredményről tiszta képet alkotnunk. Ezeket a képeket újra és újra tudatunkba emeljük, és ott lehetőleg sokáig megőrizzük. A kívánt végeredménnyel ellentétes képeket tudatosan ki is „olthatjuk" belső képtárunkból, vagy egyszerűen lecserélhetjük elképzeléseinkre.

A harag törvénye

Szinte nincs olyan ember, aki valamiért ne mérgelődne. A harag és a düh a gyenge érzelmi kontroll terméke, és nagyon sok hátránnyal jár: erősen csökken a vitalitás, és a haragvó ember szinte vonzza magához a betegségeket. A harag idegességet idéz elő, aminek eredményeképpen a következő alkalommal már gyorsabban méregbe gurulunk, szívverésünk szabálytalanná válik, vérnyomásunk magas értéket mutat, az izmok tónusossá válnak, rossz lesz az emésztés, alvászavarokkal és fáradtsággal küszködünk, fejfájás vagy migrén alakulhat ki, sőt szívinfarktus sem lehetetlen. A bosszankodásnak, haragnak igen gyakori következménye, hogy rosszkedvűek leszünk, elveszítjük uralmunkat gon­dolkodásunk és cselekedeteink felett, gyomorfekély és epekő alakulhat ki, ellenálló képességünk meggyengül, és idő előtt kellemetlen, beteg öregemberek leszünk.

Azzal, hogy mérgelődünk, valójában mások hibája miatt önmagunkat büntetjük, tudatunk negatív rezgésével önmagunkat gyengítjük, és teljesítőképességünket csökkentjük épp akkor, amikor a legjobb formában kellene lennünk. Senki nem engedheti meg magának azt a luxust, hogy mérgelődjön; a bosszúság csak újabb bosszúságot szül!!!

 

Valójában miért is bosszankodunk?

 

Problémák, körülmények vagy ügyek miatt bosszankodunk, mások miatt és önmagunk miatt. Azért bosszankodunk, mert az életben nehézségek adódnak. Csakhogy mik ezek a „nehézségek"? Akkor emlegetünk nehézségeket, gondot, bajt, problémát, amikor a körülmények nem felelnek meg elképzeléseinknek. De miért nem változtatjuk meg az el­képzeléseinket? Ha semmit nem várok el, nincs is okom arra, hogy bosszankodjam. Ugyan miért is? Ebben az esetben ugyanis már semmi nincs bennem, amivel a körülmények konfrontálódnának, ráadásul tudom, hogy a nehézség az élet értelme, miként az iskola értelme a tanulás. A nehézségek ráirányítják a figyelmet valamely tökéletlenségemre, s ahogy tökéletesítem magam, úgy tűnnek el rendre a nehézségek, hasonlatosan ahhoz, ahogy az ok megszüntetésével megszűnik az okozat is.

A bosszúság egyúttal agresszió is, s mint ilyen, negatív energia, amely diszharmóniát okoz, ami pedig betegséget idéz elő. Aki bosszankodik, az nem ért egyet az élettel, nem fogadja el az életet úgy, ahogy van. Ám teljesen mindegy, min bosszankodunk, azon ugyanis a mi bosszúságunk semmit nem változtat. S minthogy a helyzet az én bosszan­kodásommal mit sem változott, ezen akár újra bosszankodhatnék!!!

Bármin is bosszankodunk, mindig az egészségünkkel fizetünk érte. Megengedhetjük-e ezt magunknak? Megengedhetjük-e azt a luxust, hogy paprikajancsiként ugráljunk, bárki húzza is a madzagot?

Aki nem tudja túltenni magát a sértéseken, az nem elég bölcs, és önbizalma is kevés. A sértéssel ugyanis semmi nem változik meg, csupán azt mutatja, hogy a sértegető diszharmóniában él. Inkább segítenem kellene neki, hogy megnyugodjon, ahelyett hogy ugyancsak diszharmonikusan reagálok. Nem is annyira a bosszúság oka a fontos, hanem az a mód, ahogy bizonyos körülményre reagálok, hogy mennyire veszem komolyan, és hogyan tudom feldolgozni.

Minden az én beállítottságomtól függ, nem pedig a külső körülményektől!