Szégyenérzés.

Sokszor gondolkodtam, hogy írok a szégyenérzésről.

Senkinek nincs mit szégyellnie a mai világban, ha áldozati szerepben kell felszámolnia az addigi életét. Az elmúlt években nagyon sok embernek szűnt meg az életében a biztonságot adó otthon, kapcsolatok, munkahelyek. Sokszor találkozom olyan emberekkel, akik ezt szégyellik, rosszul élik, pedig elmondhatják, hogy harcoltak, küzdöttek, mindent megtettek. És általában ezek az emberek tényleg jó lelkű emberek! Ők tényleg a körülmények áldozatai! Mire is gondolok? Milyen sokan elvesztették az otthonukat, és ma albérletben élnek, és valahol ezt nagyon szégyellik, pedig nem kellene. Milyen sokan munkanélküliek lettek, és az óta sem tudnak normális munkát találni, és a megélhetőségük van veszélyben miatta! Milyen sokan elváltak, de nem tudják rendezni az anyagi dolgaikat, és csapdában vannak a kölcsönök, vállalkozási hitelek miatt! Milyen sokan betegek lettek, ami által nem tudnak már úgy dolgozni, élni, mint előtte, és rokkantságiból megélni lehetetlen. És, még lehetne sorolni!

Miért kell lenézni őket? Miért kell, hogy rosszul érezzék magukat? Ma ők, holnap lehet, más kerül ilyen helyzetbe! Sosem lehet tudni, és mindig azt kapjuk vissza, amit adunk.

Senki ne szégyellje magát ezek miatt, sőt, emeljétek fel a fejeteket, mert büszkék lehettek magatokra, és azt is tudjátok, hogy ez csak átmeneti állapot, fel tudtok állni. Azok az emberek, akik lenézik, megszólják, vagy csak érzékeltetik a másikkal, azt kívánom nekik, sose kelljen ezt megtapasztalniuk, ezt az utat melyen ők végigmennek, és sose adják fel ennek ellenére. De, még is emberek vagyunk érzésekkel, gondolatokkal, és, ha nem tudsz segíteni egy szóval nekik, akkor inkább állj odébb és mélyen gondolkozz el, hogy milyen ember lettél! (ancsajosno)